ÁbeLili történetek

Hála Istennek Ábel gyógyulóban. Olyannyira hogy a főzeléket úgy köpi ki, mintha célba lőne vele. Időnként megpróbálkozom vele, de hát...

Viszont egyik nap, amikor már szopizott, odaültettük az asztalhoz és mi is ebédeltünk. Már nem nagyon lehet mellette enni csak úgy, hát gondoltam engedem, hogy belenyaljon a csirkepörköltbe. Hát úgy nyammogta befele, hogy öröm volt nézni. Igaz mikro adagokat kapott a husiból és szaftból is, de azt cuppogva-nyammogva nyelte. Hát mit mondjak, van ízlése a kis Drágámnak!

Nem tudtam mennyire híreszteljem, mert ez még nem igazán neki való, de Anyunak elmondtam. Aki ezután bevallotta, hogy ő már hetekkel ezelőtt adott neki husilevest.

Hát ez tényleg sokkal rosszabb, hanem is testileg, de lelkileg mindenképpen jobban megvisel.

Ábel ugyanis beteg. Köhög, nem kap levegőt, emiatt nehezen szopizik. Nyűgös, sír, piros az orra, a szeme, az orrszívások felérnek egy-egy kínzással, pedig Apa már zenélő(!) orrszívót is vett.

Jóistenem, itt és most szeretném kérni ismételten, hogy én szeretnék beteg lenni Ábel helyett, jó?!?!?!

Mi az? 8 kg és állandóan ugrál?

Úgy van! Ábel baba!

Ha felvesszük akkor a kezünkben, ülve, állva, ha pedig ücsörög akkor ott löködi magát. Mindegy, csak folyamatosan mozgásban legyen. Más baba is így csinálja? Jó, azt már elkönyveltük, hogy nem lesz egy csendesülős-rajzolgatós gyerek, de azért, hogy ennyit mozogjon! Pedig még nem is mászik, DE már tud négykézláb rugózni, és ez is nagyon jó móka.  

Ezt a kérdést szegezte nekem a Szívem, kutatván a családfámat, miután Ábel legújabb kedvenc elfoglaltsága a fejjel lefelé való lógás. Persze kiderült, hogy Csaba Apukája az, aki nagyon bírja az extrem testhelyzeteket és Buri mami családjában is voltak ilyen denevér-alkatok. Egyébként Ábel egyre ügyesebb, a forgás már pillanatok alatt megy ide-oda, a négykézlábas rugózást gyakorolja és gyakorlatilag mindent elér előbb-utóbb.

Persze a nap fénypontja, amikor Apa hazaér  /mondjuk nekem is :)/

Végre nekem is van ilyen képem! Úgy irigyeltem másoktól...

Anya segítek fényképezni!

Hogy mi az összefüggés a türelem és a szempillák között? Nos egyik nap Csabával megállapítottuk, hogy a mennyországban valószínűleg a szempillaméret-osztó és a türelem-osztó sor egymás mellett van, és Guzmi véletlenül a szempilla sorba állt be  kétszer...

Mindenki elájul az extrém hosszú szempilláitól (titulálták már műszempillának és pazarlásank is - vagyis fiúnak minek ekkora) de a türelemmel nagyon hadilábon áll az én kis 7 hónapos gyöngyvirágom. Próbáltam képet készíteni róla ( mármint a pilláiról), de a fentiek ismeretében ez lehetetlen.

A képek csalókák, mert mindig statikusan mutatják az én kis örökmozgómat, de íme egy kép, ami tükrözi a valóságot:

Ott biztos senki nem hinné el, hogy milyen örökmozgó, hogy szopizás közben is jár a lába és nem marad nyugton egy percre sem. Na nem, a baba-mama klubban csak ül az ölemben elrágcsál egy-két játékot, elbüvölten nézi a gyerekeket és mindenki ámuldozik, hogy milyen nyugodt és jó baba ez az Ábel. Én meg persze mosolyogva bezsebelem a dícséreteket és a világért se árulnám be...

Ábel rájött arra, hogy ami a mi kezünkben van az sokkal izgalmasabb, és minden megkaparintható - vagyis majdnem minden. Az újság, a csésze, a toll, a telefon (!)...... A legjobb az utóbbi mert abból Apa és Mami hangja is hallható.

Találkoztunk a klubban egy hasonló korú kislánnyal, akinek már három foga van. Őszintén szólva nem bánom, hogy kicsit le van maradva (?), mert nehezen tudom elképzelni a szopizást fogacskákkal. Még 6-7x vetődik rám Guzmi az éltető nedűért és újabban éjjel is 2-3x. Mondja Apa: "Növekedési ugrása van!" - aha persze, ezt mondja 2 hónapos kora óta!

Képeink (és emlékeink, valamint fontos, több éves munkáink) vesztek el a sokak által nem létezőnek vallott cigánybűnözés következtében.

Ezúton is kérek mindenkit nagy szeretettel, hogy akinek küldtem képet Ábelről, legyen olyan jó és küldje nekem vissza, mert nekem azok már nincsenek meg :(((((

nanetta@vipmail.hu vagy nanetta@freemail.hu  KÖSZÖNÖM!!!

Igen, eltelt hat hónap! Igen, gyorsan telt, tele boldogsággal! Igen, meg is ünnepeltük!

Ez bizony a mini torta - mivel fél tortát nem lehet kapni :)))

Mostanában az üldögélés az egyik kedvenc elfoglaltság (azért egy jótékony párna még kell)

Így kell legyőzni a fejvédő okozta akadályokat és tágítani a láthatárt:

Én speciel szeretem a spenótot. Mondjuk leginkább úgy, ahogy én csinálom, de megeszem bárhol. Gondoltam Ábellel is kipróbáljuk a spenót-krumpli pempőt. Igaz sok íze nem volt, mivel nem fűszerezik ezeket a bébiételeket, de nem volt olyan rossz...

Ábel az első kanálnál összerázkódott, de hősiesen nyelt, majd pár kanál múlva elkezdte börrögve kifelé köpködni. Ettől még nem hátráltam meg, de a következő kanálnál öklendezni kezdett és sírni - egyszerűen nem nyelte le és ahogy jött a következő kanál bömbölni kezdett. Na itt már én is feladtam és átváltottunk alma-körtére, amit meg olyan elégedett nyögdécselések közepette lapátolt be, mint egy igazi gourmand.

Azt hiszem legközelebb spenóttal majd normális ízesítés mellett próbálkozom :)  

Ma voltam először Ábellel Apunál. Lassan két éve, hogy elment. Vártam, hogy egy szép őszi, napsütéses napon tudjunk elmenni a sírhoz. Vittünk egy szép fehér rózsát és elmondtam Ábelnek, hogy Papika mennyire szerette volna még látni és hogy ő volt a legjobb nagypapa a világon. Elhalmozta volna a szeretetével, dajkálta volna, vitte volna magával mindenhova, végtelen türelemel tanítgatta volna és mesélt-mesélt volna kisegérről, madarakról, méhecskékről...

Ábel pislogva, nagy szemekkel nézte a potyogó könnyeimet én meg csak puszilgattam, szorítottam magamhoz és csak mondtam-mondtam. Tudom, hogy még nem érti, de ezt még sokszor el fogom neki mondani.  

Mostanság ez az egyik kedvenc képem, amelyiken végre olyan, mint valójában. Az eddigi képeken olyan kis bambuli volt, pedig sokkal aranyosabb élőben :))) - mondjuk ezt rendszeresen Apával cseppet sem elfogultan.

Néhány napja vendégünk volt Dóri baba és Dalmus. Egy hét van köztük - Dodó javára. Igazi kislány, aranyos hanggal, hosszú hajjal, bájos pofival. Hát valami tüneményes volt, ahogy egymás felé fordultak, fogták egymás kezét!  Az már kevésbé, hogy Ábel igyekezett elcsaklizni a kis vendég rágókáját... 

Az én Kisfiam legújabb szórakozása, hogy repedtfazék hangon rikoltozik, teljesen mint egy kis krédlikakas. Gyakorlatilag bármikor képes rá, szopizás közben - hátraveti a fejét és kurjant egyet -, altatáskor (!) vagy csak simán hancúrozás közben. Emellett pedig mindenhol kaparász - mintha élesítené a körmeit. Úgy látszik egy régi szokása tért vissza, mert már az utolsó hetekben, amikor be volt ékelődve, lent gyakran volt érdekes kaparászós érzésem és amikor megszületett, a neonatológus is csodálkozott mennyire össze-vissza vakarászta magát a hosszú hegyes körmeivel (meg hát engem is belülről).

Már jópáran mondták nekem, hogy minimum egyszer minden gyerek leesik az ágyról, pelenkázóról stb. Nagyon bíztam benne, hogy velünk ez nem fog előfordulni, hiszen mindig ott vagyok néhány lépésnyire, és nem rakom az ágy szélére, fejjel kifelé...

De ma sikerült. Ott voltam három lépésnyire, fejjel befelé volt, belül az ágyon...és a leesés előtt egy másodperccel kaptam oda a fejem. Hát nem kívánom senkinek, hogy végignézze, ahogy a kisbabája épp leesik valahonnan, esélyem sem volt elkapni. Fogalmam sincs hogy tudott a lábai felé haladni háton, de egyszercsak megjelentek a lábai és lecsúszott, majd a felsőteste előrevágódott. De az angyalkája nagyon ügyes volt, mert esés közben leghátulról úgy előre tudta lendíteni a karjait, hogy négykézlábra érkezett meg. Csak nézett rám hatalmas szemekkel, hogy most mi van??? Felkaptam és igyekeztem nem túl ijedten nézni  - hála Istennek nem sírt, ezek szerint nem ütötte meg magát túlságosan.

Na akkor velünk is megtörtént, remélem először és utoljára, tanultam belőle és nem szeretnék még egyszer ilyet végignézni!!! 

Az Aradi Vértanúk napja nálunk - szép, nem szép -ünnep. Ezen a napon kötöttük össze az életünket.

A nap viszont kicsit szeleburdira sikerült - legalábbis részemről. Nekem dél körül kezdett derengeni, írtam is egy sms-t (nem akartam telefonálni, mert akkora már háromszor beszéltünk). De Drágám visszahívott, mert az sms-t ugyan nem látta, de a nevemet jelezte a szerkentyű. Közölte, hogy ő már tegnap meg akarta tőlem kérdezni, tudom-e milyen nap van, aztán rájött, hogy semmilyen mert eltévesztette a napot. Sejtelmesen megemlítette, hogy majd kapok valamit (ez Nála nagy szó!). Mikor hazaért elújságoltam, hogy milyen jó, hogy jövőre már kisjubileum lesz, az 5. évforduló. De lehűtött, hogy arra még várjak egy kicsit, mert ez még csak a 3. Én meg voltam győződve hogy eggyel több :) Jelentős időt töltöttem azzal, hogy kedvenc sütijét megcsináljam, de mivel mindent hoztam a boltból, csak az egyik fő összetevőt nem és tejbegríz helyett tejberizst csináltam, a süti nem igazán hasonlít az eredetire.

Na de legalább Szívem ajándéka tökéletes volt...

Ilyenkor jó időtöltés például az ujjak eltüntetése

De sokkal jobb amikor Apa mókázik

Mégis a legeslegjobb meghúzni a szakállát

Szia Nagytesó!

Szerintem már a 25 hetes 3D-s felvételen is Csabóra hasonlított :)

A legújabb babusgatási módszerünk: Ábel hasra fordul, leteszi a buksiját, elmélyülten nézi a tüzet a kályhában én pedig közben simizem-vakarászom a hátát és énekelünk. Aztán jön a szokásos babaolajos masszírozás, amit nagyon szeret, még ha nyűgös esténk is van; majd a kiskacsás-nagyhabos-pancsolós fürdés és végül pedig szopizás, míg álomba nem merül.

Apukája szerint egy kissé elkényeztetem. Ezen elgondolkodtam egy kicsit, de arra jutottam, hogy szerintem nem!

Mi történik a képen?

Megfejtés: Ábel szétzúzta a játszószőnyeget, majd kissé magára tekerte és vígan gagyarászott alatta.

Hogy miért íródik ez a blog?

Hát egyrészt, mert Ábel igazán várva-várt baba volt, Jó, tudom, a legtöbb babát nagyon várják, de aki ismer, az tudja, hogy ez nálunk egy kicsit másképp történt. Annyira már benőtt a fejem lágya, hogy tudjam, nagyon gyorsan halad az idő és a csodálatos pillanatokat el kell kapni, be kell fagyasztani - akár egy ilyen blogba - hogy bármikor kiolvaszthatóak, és ismét boldogítóak legyenek. Ha nem írtam volna le, már most nem emlékeznék több fontos momentumra.

Aztán ahányszor visszaolvasom, újra és újra hálás vagyok Istennek, hogy ígérete szerint megajándékozott minket Ábellel.

Megerősít is, hiszen a kedves hozzászólások éreztetik velem, hogy ez másoknak is fontos és nem vagyunk egyedül.

És persze fontos azért is, mert a Család nagy részével ritkán találkozunk. Így ők is láthatják Ábel fejlődését, mindennapjaink örömeit, és így egy kicsit részeseivé lehetnek ezeknek.

Tudom, ez az egész egy elfogult iromány, néhol negédes, túl részletes, talán túl kitárulkozó, de vállalom.

És hogy miért is íródott ez a bejegyzés? Talán elolvassa az is, aki miatt történt...  

A hétvégén a fiúk Apával szigetelték a házikónkat és nem tudták magukba fojtani a Bertalan fiúk egymás iránti érzelmeit, íme