Azt hiszem egy kismamának a tejkérdés van olyan fontos, mint a közel-keleti olajkérdés, vagy a gazdasági válság.

Mert ugye, minden anyuka alkalmas rá és  - ahogy Noémi is mondta - tényleg megtanultuk anno, hogy jön az oxitocin és szépen elintézi a szoptatást. Csakhogy arra nem készített fel senki, hogy amikor várod negyedik nap délelőtt és nem jön, majd eljön a dél, a délután, az este és tejnek híre-hamva sincs, na akkor biztos vagy benne, hogy a sok milliárd nő közül neked egyedül nem fog megindulni. A negyedik nap egyébként is kritikus volt, a mérleg szerint semmit sem evett, csak csökkent a súlya és már közelített a tíz százalékhoz a fogyása. Na és akkor jöttek, hogy be kell tenni a kék fénybe az én Drágámat. Déltől került be, leragasztották a szemét és így kaptam meg 3 óránként. A kötést nem volt szabad levenni és én csak nyugtatgattam a kis vaksi picurkámat, akinek éppen elege volt abból, hogy ugye addig a meleg, puha pólyában, tőlem karnyújtásnyira töltötte élete első 3 napját, most meg meztelenül a kemény inkubátorban, leragasztott szemmel, anya nélkül kell a gép búgását hallgatnia. Este aztán még mindig nem volt mit enni, már 2660 gr volt csak és bömbölve kellett visszaraknom az inkubátorba. Aztán meg álltam a folyosón és néztem ahogy a kisfiam a gépben étlen-szomjan sír és kapálózik. A nővér látta, hogy nézem és megkérdezte, mennyit evett. SEMMIT! - mondtam és nem bírtam tovább elkezdtem zokogni, mert elmondhatatlan érzés volt, hogy nem tudok segíteni Neki, amikor éhes és egyedül van. Csak úgy marcangolta a szívemet, hogy nem mehetek oda, nem ölelhetem meg, nem etethetem meg és különben is miért nem adják oda nekem??? Ez volt az első különtöltött éjszakánk. Aztán a nővérek megkönyörültek rajtunk és megetették tápszerrel.  

Na persze ilyenkor mondhatja bárki, hogy orvos vagy, tudhatnád, hogy a kék fény hasznos, ennek így kell lennie. De ki a csuda tud orvosként gondolkodni, amikor elveszik azt, aki 9 hónapja az életed és a tested része, akkor az tényleg olyan érzés, mintha kiszakítanának belőled egy darabot és ráadásul az a "darab" is szenved nélküled.

És akkor éjjel a Jóisten úgy gondolta, hogy nem várat tovább. A szervezetem végre reagált a hormonokra és hajnalban már a legfinomabb reggelivel várhattam az én kis Kincsemet. Olyan ügyes volt, csak kortyolta-kortyolta a nedűt és engem elöntött a boldogság. 

Egyébként most sem bírtam könnyek nélkül, amíg leírtam mindezt. Csaba bejött, meglátta a kisírt szememet és megjegyezte, hogy mellékelni kellene rólam egy képet :))) így még hitelesebb lenne. Pedig ez igenis fontos dolog!

Hála Istennek hallgattam Anyura és Ritucira és vettem fejőkét, mert azzal rendesen be tudtam indítani a tejcit. Kb hat hetes kora óta nem kap pótlást és 2 hónapos kora óta le is tudok fagyasztani ínségesebb időkre. Az elején szurkoltunk, hogy legalább egy hónapig tudjak szoptatni, aztán még egy hónapig, még egy hétig és íme elmúlt 3 hónapos és az áldás még tart :)